- fKövessen minket a Facebookon is!
^
Kedves Olvasóink, Látogatóink!
Korosztálytól függetlenül ismét új könyvek érkeztek hozzánk. A várva várt kötetek színes, humoros és szíveket megérintő élményvilágot tárnak elénk. Kiváló alkalmat nyújtanak egy kellemes esti kikapcsolódáshoz:
Vavyan Fable - Válós regény
Elütnek és cserbenhagynak egy kutyát az úton. A gázolás szemtanúja – egy zsaru – orvoshoz viszi az ebet, és igyekszik megtalálni annak gazdáját az ömlő esőben. Sikerrel keres-kutat. A már-már haldokló nő kórházba kerül a csalitosból. Wales nyomozó a tettesekre pályázik, ám ehhez előbb az indítékot kell kiderítenie. Az összevert lány maga is zsaru, komplikáltnak rémlő kapcsolati viszonyokkal, borzongató bűnüldözői múlttal. Wales és csapata az ismeretségi körét, régebbi és újabb letartóztatásait, haragosait vizsgálja.
Vámos Miklós - Hattyúk dala
Ez egy oda-vissza regény. Miután elolvasta az ember a nyomtatás sorrendjében, talán érdemes elolvasni még egyszer, a végétől indulva, fejezetenként hátrálva előre. Aki akarja, kezdheti rögtön így. Vagy akár összevissza. Mindenesetre sem a szövegnek, sem az olvasóknak nem árt, ha kétszer. A szerző azért nagyon örül, ha legalább egyszer.
Ez az idő regénye. A változást próbálja megragadni. Fejlődést és visszafejlődést. Elmúlást és múlást. Hanyatlást és haladást. Gyászt és reményt.
Kedves Olvasóink, Látogatóink!
Könyvtárunk a héten újabb könyvekkel gyarapította, gazdagította könyvállományát. Megtalálhatóak ifjúsági és felnőtt könyvek, melyek világai érdekes, mesés és egyedi élményeket nyújtanak minden könyvszerető részére. Ezek közül elkészítettünk négy darab könyvajánlót, melyeket elérhetnek az alábbi linkeken keresztül:
Elizabeth Berg - Álmok szárnyán
Dinah Jefferies - A teaültetvényes felesége
Tom Ellen, Lucy Ivison - Soha, soha
Bajzáth Mária - Adventi Népmesék és Legendák, 24 ünnepváró történet a világ minden tájáról
Tom Ellen, Lucy Ivison - Soha, soha
A regény főszereplőiben sokan magukra ismerhetnek. Egérke félve tér vissza régi iskolájába egy sítúra alkalmával, a kalandvágyó Jack pedig szerepet cserél a menő Roland-nal, és szerelmet vall Egérkének. Vajon mi történik, amikor kiderül az igazság?
Dinah Jefferies - A teaültetvényes felesége
A tizenkilenc éves Gwen reményekkel és szerelemmel teli szívvel érkezik Ceylonba teaültetvényes férjéhez, Laurence-hez. A paradicsomi szépségű birtok azonban sötét titkokat rejt: egy elhagyatott sír a kertben, egy poros ruhás láda. A kezdeti boldogságnak hamar vége szakad. Laurence megváltozik: kiszámíthatatlanul, távolságtartó módon, mogorván viselkedik a lánnyal.
Natasha Solomons - Eltűnt férjek galériája
"Zseniális regény humorral és empátiával átitatva. A kedvenc könyve lesz." - Sue Leonard, Irish Examiner A világ már a szexuális forradalom küszöbén áll, de Juliet Montague, akinek évekkel ezelőtt eltűnt a férje, egy zárt zsidó közösségben él - ahol csak a férfi válhat el a nőtől -, ezért ő most mindössze egy élő özvegy, egy láthatatlan aguna. Juliet harmincadik születésnapján azonban minden megváltozik. Egy gazdag fiatal festőművész portrét készít róla, és a nőt végképp elönti a vágy, hogy megvalósítsa önmagát, így belép az általa olyannyira imádott művészetek világába.
Bauer Barbara - Elsuttogom százszor
Éber Zsófi, a harmincas, okos és sikeres műfordító egy nap arra ébred, hogy ki akar szállni a hétköznapok mókuskerekéből. Környezete legnagyobb döbbenetére vidékre költözik, hogy birtokba vegye a nagymamájától örökölt, mesébe illő házat. A titokzatos Nagyi azonban, akiről faluszerte azt suttogták, boszorkány, mást is tartogat unokája számára. Zsófi körül egyre sokasodnak a megmagyarázhatatlan események és a véletlen egybeesések. Mintha a ház vagy valaki más? üzenni akarna neki.