Orgoványi Anikó gyermekversei

 

 Ne bántsd a lepkét!

Ne bántsd a lepkét,
oly törékeny!
Nézd csak a röptét,
libben szépen.

Szökken a vágyad
lepkeszárnyon,
Hálót az álmod
sose lásson!

Nézd a virágot,
oly védtelen,
szirmát ha bontja
a szerelem.

Öleld magadhoz
a virágot,
megkapod benne

 

Itt nálatok

– Itt nálatok - mondom anyunak –
unalmasak a délutánok.
Apuéknál az őzek a kert végébe jönnek,
És kistestvérem is van már.

– Itt nálatok – mondom apunak,
mindig zsíroskenyér van vacsorára.
Anyuéknál színesben nézhetem
az esti mesét.

Szeretnék már otthon lenni végre valahol!

 

Csireg – csorog az eső

Csireg-csorog az eső,
Pityereg a kis felhő.

Ne pityeregj kis felhő,
Örül neked a mező!

Szomjazott itt minden virág,
esőre várt már a világ.

Lubickol a katica,
vizet szürcsöl a csiga.

Kivirult a rét is,
Felvidulok én is.

 

Hópihék

Égi nagymama horgolta
csipketerítő az ég
csupa puha csillagocska
csudapofa csipkecsoda!

Téltündérek jól kimosták
manók fehérítették
fürge szellők megsulykolták
fergetegek simították.

Szélfiúk jöttek, cibálták
megtaposgatta a jég
hómolyok vígan megrágták
karvalyok széjjelkarmolták.

Sose szomorkodj nagyanyó
csipkefodros hópihék
szánkáznak le a magasból
s lent a földön esik a hó!

 

Kánikula

Hétszer-hét ágra szakadt a nap
koronás nagy király!
Tündöklő kincsét bőkezűen osztja
jussa mindenkinek jár.

Kapja a harcsa,
a copfos Marcsa
és Dani is bőven
a kismedencében.

Bohóc a levegő
a Hortobágyon
délibábos pusztán
tótágast áll, s táncol.

Hűsöl a párduc
Amerikában
tikkad a szamár
Görögországban.

Az oroszlán is henyél
a nagy Afrikában
az egész világ liheg
a kánikulában.

Megdördül az ég
nagy cseppek esnek
felüdülést hoznak
állatnak, embernek.

 

Tevepapa gondja

Panaszkodik teve papa
tele van a púpja
nagy a család, kicsi a ház
ezernyi a gondja.

Eladósorban a lánya
nagyon férjhez menne
egypúpú a vőlegénye
nem illik melléje.

A fia is gondot okoz
féktelen a kedve
soha nem fér a bőrébe
folyton tevegelne.

Az asszony se elégedett
utazni szeretne
unalmas már a sok ember
itt az állatkertbe’.

 

Karaván

Futni akar a teve
nem lehet bírni vele.
várja a nagy sivatag
aki nyargal elakad.

Indul már a karaván
szállítmánya paraván
lesz itt homok épp elég
aki nem rest, belelép.

Aggódik a beduin,
lemegy a nap odakinn.
Induljunk el hát máris!
Vár minket az oázis!

 

Libegő

Tenyerére emel és már
lendül is velem.
Lent a borús, szelíd hajlat
ámuló verem.

Lábam alatt tövises fák
nyújtóznak felém,
titkon őrzött fészkeiket
villantják elém.

A város zsongó szőnyege
előttem hever,
Buda csendes sóhajára
Pest zengve felel.

Papírrepülőként siklom,
némán lebegek,
alattam egy kiskert ölén
néni tereget.

Egyre nőnek lent a tornyok
ahogy landolok,
bódult szentjánosbogárként
földre pottyanok.

Meg nem áll egy percre sem, hisz
nincs itt pihenő,
új utazót csalogat e
csalfa libegő.

 

Az én nagymamám

Tündérek küldötte
hajnali nap fénye
szelíd szellő szava
az én nagymamám.

Angyalok követe
kalács édessége
szívem melegsége
az én nagymamám.

Együtt kacag velem
felszárítja könnyem
mindig megért engem
az én nagymamám.

 

Papírmese

Volt egyszer egy parányi mag,
szelek szárnyán szállott
jókedvében be akarta
járni a világot.

Egyszer mégis földet ért,
gyökeret eresztett,
nyújtózkodott, s belőle
magonc növekedett.

Két évesen már husánggá
nőtt a kicsi fácska,
s hamarosan mehetett
a faiskolába.

Gyorsan nőtt a csemete
törzse koronája,
megcsodálta mindenki
aki csak őt látta.

Egyszer favágók jöttek
csattogott a fejsze,
kidöntötték a nagy fát,
tört az ága, törzse.

Elvitték a papírgyárba
összeaprították,
hengergették, nyomogatták
össze is sodorták.

Itt fekszik most előttem
felismered vagy sem,
ez az, amire írom ezt a
fura versem.

De sok papír megy szemétbe,
mennyiféle, fajta
pedig ezért sok ezer fa
az életét adta.

Ha a papírt összegyűjtjük,
s újra felhasználjuk,
megmenthetjük a fáinkat
s vele a világunk.

 

Pókapóka

Sürög-forog pókpapa
szőni kéne hálót,
sodorja a kötelet
fonja már a hágcsót.

Kiürült az éléskamra
felkopott az álla,
kéne már egy jó kis falat
a pók-konyhájára.

Elkészült az első kötél
lendül is apóka,
Mint feszíti föl a fára?
Ez már az ő titka.

Négy szög, öt szög, hat szög, nyolc szög,
körbe-körbe járja,
csillog-villog már a háló,
ámul aki látja.

Elkészült az alkotás
sikerült a lecke,
pókapóka megpihenhet
jöhet a legyecske.

 

Szárnybontó

Kipp-kopp,
kipp-kopp,
gyalogolok.
Tipp-topp,
tipp-topp,
lépegetek.
Kuty-koty,
kuty-koty
kutyagolok.

Sirr-surr csitt-csatt,
szárnyra kapok,
magasra szállok,
messzi világok
vonulnak sorra szárnyaim alatt.

 

Télköszöntő

Tudjátok mi a jó?
Hópehely takaró
nem lyukas
nem foltos
puha simogató
mindent betakaró.

Megbújhat alatta
bogár és fagomba
zöld hernyó
zöld dió
hétpettyes katica
s a csupasz giliszta.

Van dió, mogyoró
minden, mi csuda jó
tiszta víz
tiszta hó
Örvendjünk, halihó!
Itt a jó Télapó!

Mily mesés, mily pompás
csodás várakozás
hótiszta
ragyogás
csupa titok - varázs.
Eljött a Mikulás!

 

Anyu ölében

Ha Anyu ölében ülök, elmúlik a mérgem.
Nem dühít már,
hogy Éva nem adta kölcsön a szagos radírját,
hogy a barátnőm azt mondta rám: "beképzelt majom",
hogy Zoli megint másnak cipelte hazáig a táskáját.
Anyu ölében ülni megnyugvás, öröm.
Kár, hogy nemsokára kinövöm!

 

Az orgoványi kisvasúton

Az orgoványi kisvasúton
Zötyögök a fapadon.
Karnyújtásnyira a fák
Kezem simogatják.
Kihajolok az ablakon,
A szél lekapja kalapom.
Nosza, utánaugrom,
Veszni nem hagyom!
A harmadik diófánál
Utolérem vonatom.
„Adjon Isten jó napot!”
- int a kalauz.
Nem a jegyet kéri,
Vaskályhába a szenet
Vaslapáttal méri.
Görcs állott a masinába,
Megérkeztünk Orgoványba.
Minden utas kifele!
Ez a világ közepe!

Pomáz, 1984.

 

Pedagógusnapra

Madarak keltenek,
csillagok altatnak,
mégis mindig friss vagy,
mint reggeli harmat.

Nap a mosolygásod,
Hold az ölelésed,
fény a vidámságod,
gyöngy a nevetésed.

Mint, ki játszik velünk,
úgy tanítasz jóra,
apró palántákat
nevelsz a holnapra.

Ím eljött a szép nyár,
s arra kérünk téged,
pihentesd meg végre
fáradt tested, lelked.

S majd, mikor a fecskék
összegyűlnek rendre,
szükségünk lesz újra
a szeretetedre.

2011. május 11.