^

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
foto5

Országos Könyvtári Napok könyvtárunkban 2017

CSAK TISZTA FORRÁSBÓL 

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében 2017. október 2-8. került megrendezésre a hazai könyvtári rendszer legátfogóbb, több mint egy évtizedes múltra visszatekintő programsorozata, az Országos Könyvtári Napok, melyhez a bácsalmási Vörösmarty Mihály Városi Könyvtár is csatlakozott.

Az eseménysorozat idén CSAK TISZTA FORRÁSBÓL összefoglaló címet kapta. A „tiszta forrás” környezetünk szépségeinek védelmére és megbecsülésére is utal. Jó lenne, ha sokan hinnének abban, hogy amennyiben közösen megtaláljuk azokat a lehetőségeket, amelyekkel naponta tehetünk is közvetlen környezetünkért, az életünk szebb, tartalmasabb és egészségesebb lesz.

Könyvtárunkban a hét, egy óvodásoknak szóló programmal indult. A Felhőtánc duó dalokkal, mondókákkal, interaktív jelmezes szerepléssel mutatta be az ősz hangulatát, szépségét. 

A következő három nap a kisiskolásoknak szólt. A méhkirálynő című Grimm mesét dolgoztuk fel játékosan négy helyszínen.

Pénteken a gimnázium tanulóival egy rendhagyó irodalom órán hallgattuk Sohonyai Edit írónőt. A kamaszok világát nagyon értő és érző ember hamar megtalálta a hangot a hallgatósággal. Reméljük minél többen kedvet kaptak könyvei elolvasásához!

A Közéleti esték keretében 17 órától Szabó Zitával ismerkedhettünk meg.

„Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gyarapítására, mint a magyar az ős indiai kultúra tárházában.”

 Indiai útjai során  rátalált önmagára, hivatására is. Jó szívvel adja tovább a megismert igazságokat, tapasztalatokat, így szombaton délelőtt akinek kedve, s ideje volt együtt jógázhatott vele.

                                                                                                                       

 

  

 

 

 

Pin It

Copyright 2024  Vörösmarty Mihály Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény weblap by Sándor Nemes - vmkbrendszergazda@gmail.com